Ki a Barista

Hazánkban egyre többet hallani a barista szót. Sokan bizonyára ismerik a kifejezést, azok számára viszont akik még nem rendelkeznek kellő ismeretekklel, néhány szóban szeretném megvilágítani mit is takar ez a foglalkozás. Több fordítást hallottam már erre a szóra, mint pl.: kávépincér, ami számomra nem igazán fedi tökéletesen a tartalmat. Ezért én leginkább a barista szót használom, inkább körülírva a tevékenységet, amit legegyszerűbben kávékészítőnek is nevezhetünk.

A barista szó tartalmilag viszont ettől lényegesen többet takar, mert ezen szakembereknek ismerniük kell az eszközöket -kávégépek, örlők, egyebek - amelyekkel dolgoznak. Átfogó ismeretekkel kell rendelkezniük a kávéról, származás, feldolgozás, pörkölés, ízek és aromák tekintetében, amely faktorok mind befolyásolják az elkészítendő kávéitalt. Ezen ismeretek fogják meghatározni, hogy az adott kávéhoz milyen technológiát választ a barista és ezen technológiák műszaki paramétereinek a beállítását is a baristának kell elvégezni.

Kellő ismeretekkel rendelkező baristák a kávéválasztás feladatait is el tudják végezni, amit a meglévő géppark szélessége és minősége is sok esetben meghatároz. Hazánkban az espresso dominanciája mellett egyre több helyen tudunk más technológiával készült kávéitalokat is kóstolni, melyekhez mind-mind más típusú, feldolgozású és pörkölésű kávékat illik használni. Egy jó baristának az elkészült italt el is kell tudnia adni, vagyis jó kommunikációs készséggel is rendelkeznie kell, hogy vevőinek mindezt a tudást illetve jellemzőket megfelelően át is tudja adni.

Óva intenék minden befektetőt, kávézótulajdonost attól a hittől, hogy a “legdrágább” eszközök megvásárlásával automatikusan a “legjobb” kávét fogja készíteni vendéglátóhelyén. Bár ezen eszközök elengedhetetlenek és természetesen minőségük döntően befolyásolják az elkészült ital minőségét, mégsem elegendőek önnmagukban. A legtöbb szofisztikált gép számtalan beállítási lehetőséget biztosít használójának, melyeket jellemzően csak széleskörű tudással rendelkező szakemberek képesek a hozott alapanyaggal összehangolni.

Mindezek tudatában kellő figyelmet fordítunk az oktatásra és szeretnénk, ha a vendéglátóhelyek hazánkban is kiemelt figyelmet szentelnének ennek a területnek, mégha a Michelin csillagos minősítésnek nem is feltétele. Előzőekben taglaltaknak megfelelően több területre kell párhuzamosan odafigyelni, hogy az elkészült kávéital megfelelő tulajdonságokkal és élvezeti értékkel rendelkezzen, melyek közül néhány állandó, mint a gépek, eszközök, víz és néhány napi szinten változik mint a kávé, időjárás melyek mind begolyásoló tényezők.

Cégünk az Európai Különleges Minőségű Kávék (SCAE) oktatási programját integráló anyagok alapján készíti moduljait, melyekről akár vizsgázhatnak is a jelentkezők, mely sikeressége esetén a SCAE diplomáját kaphatják meg. Ezen vizsgának nem feltétele az oktatásban való részvétel, illetve más iskolákban szerzett tudás esetén is letehető.

Örvendetes, hogy hazánkban immáron több ilyen iskola is létezik, melyek hasonlóan magas szinvonalon és kellő elhivatottsággal adják át ezt a tudást és minden leendő baristának csak javasolni tudom a megfelelő oktatáson való részvételt.

Kapcsolat

Cím: Pasco Kft.
Debreceni utca 241-243
Nyíregyháza
4400

Telefon: Tel.:+36 42 507050
Fax: +36 42 507051
Mobil: +36 30 9435303

Email: info@pasco.hu

Webáruház

Teljes termékválasztékunk megtalálható, és megvásárolható webáruházunkban.

Kövessen bennünket